In memoriam Tiszai László

1935 – 2025

Vas Okleveles bányaművelő mérnök

Mindannyian a mulandóság terhe alatt élünk.

Megszületünk, teszünk-veszünk itt a Földön, és elmegyünk…

Lacinak a földi létből hosszú és tartalmas út jutott. Kilenc évtized, amely tele volt kitartással, munkával, közösségi szellemmel és emlékezetes pillanatokkal.

1935 – Beremend, majd Pécs, Miskolc és Sopron, Bányaipari Egyetem, ami mély baráti kötődést, kapcsolatokat, a selmecbányai hagyományok élő továbbvitelét adta. A diploma megszerzése után 1959-től újra Pécs. Földrajzilag ez a bejárt életút.

Ha vissza tudnánk ugrani az időben, láthatnánk Beremenden a kis Lacikát, aki éppen az imádott nagymama Ferdinánd-kalácsát majszolja, vagy segít a krémes tálat tisztává varázsolni. Később a torna edzésre igyekvő kamaszfiút látnánk.

Ez a kamaszfiú azonban nagyon hamar elkötelezte magát egy szép és nehéz foglalkozás, a bányászat mellett. A pécsi Bányászati Technikumban érettségizett, majd felvételt nyert a Műszaki Egyetem Bányamérnöki karára.

Tanulmányait odaadással és szorgalommal folytatva, hihetetlen kapcsolatteremtő képessége, zongora- tudása révén lett évfolyamán általánosan ismertté és népszerűvé. Egyebek mellett tagja lett a 8 barát, az „Arabusok” egyikének, akik a két személyre méretezett szobában nyolcan zsúfolódtak össze lakótársként, és szinte egész életükre barátokká váltak.
Bányamérnöki oklevelét Sopronban vette át, ezt követően szűkebb hazájához híven a pécsi vájáriskolában vállalt tanári állást. Majd Komló Béta és Zobák bányaüzemeiben dolgozott bányamérnökként. Munkáját elismerve hamarosan magas beosztást, az egyesített Pécs-Komló nagy bányavállalat műszaki fejlesztési osztályának vezetését bízták rá. Tiszai László okleveles bányamérnök ezt a feladatot, a nagy vállalat legújabb kori gépesítését sok harc árán, de mindenkor kiváló baráti vezetési stílusban, több mint egy évtizedig, az iparág alkonyáig, illetve nyugdíjazásáig sikerrel látta el. 

Az életút 2025. december 23-án véget ért.

Próbáljuk meg fölvillantani ennek az irigylésre méltó hosszú és gazdag útnak a szakmán kívüli tartalmát.

 Vitán felül áll: Laci megannyi területen hagy mély és pozitív nyomot.

Család, felelősségteljes munka, tenisz, tarokk, síelés, kirándulások és zene, kórusokban éneklés - mindezek betöltötték az életét.  

Mi elsősorban a sport és a közösség embereként fogunk emlékezni rá.

Laci 2005 - 2018 között állt a teniszklub élén. Nem csupán vezető volt, hanem lelkes motorja, szelleme és vívőereje a közösségnek. A sport iránti elkötelezettsége, a szabályok tisztelete és a közösségépítő képessége tartós és követendő mintát adott.

Érezve, hogy a szenior lét kevésbé „bírja” a páros játékot, bevezette az ötös teniszt, ami lehetőséget biztosított a játék közbeni pihenésre is. Érdeklődési körönként megalakultak a szakosztályok. Elnöksége alatt lett a klubtagok egyik kedvelt elfoglaltsága a pétanque. Majd következett a nagy novum: tanfolyamon ismertette meg a tarokk-játék szabályait. És ezzel egy újabb, egyre bővülő közösség körvonalai is kirajzolódtak. Laci a tarokk nagymestere volt, hiszen már a Püspöki Énekiskolában fölfedezte ennek a játéknak a nagyszerűségét, és szenvedélyes játékos maradt az utolsó pillanatig. Ma már alkalmanként 14-18 (összesen csaknem 30) elkötelezett játékos töltheti együtt a szabadidejét, fejlődhet, tanulhat és szórakozhat, tarthatja szinten mentális egészségét. Kezdeményezésére készségfejlesztő lehetőségeket biztosítunk, versenyeket szervezünk, vándor-kupákat indítunk útnak. A tarokkosok híre túljutott a város határain: számos helyről követnek bennünket, kapunk elismerő szavakat, itthonról és külföldről is. Hálásak lehetünk Lacinak mindezért.

Ám a vezetést vállalónak sohasem egyszerű: Errare humanum est…

Az életszeretet, a lendület, a kezdeményezés, a közösségépítés védjegyévé vált. Mindezek fölülírják az esetleges tévedéseket.

Már nagybetegen csak rövid távú célokat tűzött maga elé: „Szeretném megélni november 1-jét, a 90. születésnapomat”. Sikerült. Köszöntöttük és együtt örültünk vele.

Szívügye volt a Csendes Zsuzsa emlékverseny, amelynek egyedülálló módszertanát kidolgozta és irányította a verseny-sorozatot. „Csak éljem meg a döntőt, november 20-át!” – Ez a kívánság is teljesült. Igaz, szinte emberfeletti erőfeszítéssel, nagy fájdalmakkal, de levezette a vetélkedőt, és még a Pécs TV híradójának is hallatlanul összeszedetten, precízen fogalmazva fejtette ki, hogy a tarokk, mint a közösségépítés eszköze, milyen szerepet játszik a társaság életében. Megrendítő volt hallgatni és értelmezni szavait. A „Királyok borát" azonban már nem adatott idő együtt elfogyasztani.

Búcsúzott. Tőlünk, és a legkedvesebb elfoglaltságától, a tarokktól is.

November 20-a után nem tudott többé a körünkben megjelenni.

A kórházban töltött néhány hét alatt is érdekelték a tarokk-hírek. Az események hallatán, a neki szánt apró ajándékok láttán mondta: „Örül a lelkem. Valami beérik.” Igen, a fizikai szenvedés, gyötrelem idején is örülhetett, hiszen korábban sohasem állt meg, alkotott és épített. Sokszínű egyéniségét csak a kór győzhette le.

Mindannyian a mulandóság terhe alatt élünk.

Megszületünk, teszünk-veszünk itt a Földön, és elmegyünk…, de nyomot hagyunk.

Isten veled, Laci! Nyugodj békében! Emlékedet hálával és méltóképpen megőrizzük.

A megemlékezést írta: Balogh Teréz